Manapság bárki lehet tudom jól, de most a tettes nyomot hagy,
magadnak élned kell, miközben másnak halott vagy.
Csak ketten maradtunk veled még mindig szót értek,

nem úgy mint azok, akik rajtunk már rég túlléptek.
Néha azt érzem a semmitől is jól lakom,
egy eltorzult világban, ahol ellopták a holnapom.

A létünk nem egy rejtvény, ne próbáld megfejteni,
újra járni és a rosszat elfelejteni.
A lélek gyógyszere a tudással megadatott,

te döntesz megbecsülsz-e itt vagy elárulod magad ott.
Az egyetértés közöttünk nem ettől változik,
mert aki szeret annak első vagy és nem a századik.

Nagy a különbség, hogy mondani vagy csinálni,
a másik mellett egy egész életen át kiállni.
Idővel hitünk embert farag minden alakból,

csak rajtad múlik élsz vele vagy kifordulsz önmagadból.

Refrén:


Velem együtt érez és velem együtt jól lát,
egy ember a sok közül, akinek próbára tették a sorsát.

Nem várok támaszt, mert az időtől soha se féltem,
amit elvettél tegnap tőlem, azt a jövőben visszakérem.


A szónak súlya van akár egy ítéletnek,
mégis elfelejtik sokan milyen ígéretet tettek.
Egyesek szerint mindent meg lehetne oldani,

csak nehogy nekik kelljen, ami hiányzik megtoldani.
A múlt örökké meghatározza a jövőnket,
a végén azok maradnak majd, akik velünk törődnek.

Itt aki sokat látott nem képes, hogy feledje,
a veled történteket örökre magába temesse.
Azt ami fontos volt már régen elvesztettem,

mert az életem egy portré, amit a véremmel festettem.
Nehéz helyrehozni vétkeinket utólag,
a bűnös megbánja a tettét, de ne csak futólag.

Az önző elvakultan önmagára gondol,
észre sem veszi, ha benned legbelül nagy vihar tombol.
Hamis elveket diktál a romlott belső,

ellentétben másokkal nálunk az értelem az első.

Refrén:


Velem együtt érez és velem együtt jól lát,
egy ember a sok közül, akinek próbára tették a sorsát.

Nem várok támaszt, mert az időtől soha se féltem,
amit elvettél tegnap tőlem, azt a jövőben visszakérem.


Örökké harcolni és folyton menni előre,
az idő próbára tesz téged szükség van az erődre.
Egy társadalom, hol a józan ész már becsődöl,

hiába beszélek nem értik akkor kezdem elölről.
Megint a szavamra esküszöm kint a szabadba,
jobb lenni mint egy börtönben amit kreáltál magadba.

Akikben maradt kitartás az számít kevésnek,
a többség elárulna ezt hívjuk mi semmit tevésnek.
A szülőföldünk legyint rád ha cserben hagyod,

mert a kollégák odafent tettek helyett cselben nagyok.
Eladtak mindent kamattal fizettünk árat,
most meg futni hagyjuk őket ez is a lelkünkön szárad.

Elég ha különc vagy, ez ellent mond a nyomornak,
elnyomott vágyaink minket csak folyton bajba sodornak.
Az ítéletet kimondták a rendszer bukott,

járni jár nekünk a szabadság, de még sohasem jutott.

Refrén:


Velem együtt érez és velem együtt jól lát,
egy ember a sok közül, akinek próbára tették a sorsát.

Nem várok támaszt, mert az időtől soha se féltem,
amit elvettél tegnap tőlem, azt a jövőben visszakérem...