mondták már, hogy a legnagyobb ereje a világon a szavaknak van?
hogy mennyire megmaradhatnak másokban a szavaitok?
szavakkal felemelsz valakit az égig, és szavakkal valakit a porba tiporsz

szavakkal szeretsz, de a tetteid mutatják ki, amit a szavaiddal titkolsz

mondták már hogy fontos vagy, és azt is hogy nem

van úgy érzed csak játszik veled a jelen
a szavaknak súlya van, ezt is biztos sokan mondták már
de csak akkor érzed igazán, amikor hittél a szónak, és az esőben vártál


arra ami, vagy arra aki soha nem jött
mennyi mindenről lemondtál, te már mennél, de valaki szavakkal megköt

és te elhiszed, hiszen ő mondja, ő akiben tudsz bízni
de ki ő, hogy csak szavakkal hiteget, de nem tudja azt amit te, egymásban hinni


a szavaid, elárulják hogy mit hiszel magadról
a cselekedeteid, pedig azt hogy ebből mennyi igaz
úgy épül fel dobogó szíved köré kéreg, agyagból

ahogyan ég a láng, és pereg a gyertyáról a viasz

az agyag, nem más mint teljesületlen vágyaid megszáradt sara

évek alatt száradt meg, emberi mivoltunkból eredően
az ember mindig remél, de remény megáradt tava
medrébe visszalépve apad, te meg csak állsz iszapos partján, merengően


mondták már, hogy keresd a csodát, légy boldog
éld az életed, mert azt rajtad kívül más nem tudja élni

és lesz majd idő, amikor felülkerekednek a gondok
de csak csukd be a szemed, ha szíved vezet nem tudsz félre lépni


nem mindegy, hogy meséled az életet, vagy a mesét éled
felnőttél, amikor rá jössz, hogy az életed nem magadért hanem másért éled
úgy ahogy érted is éltek, és még ma is élnek

a földön még, vagy máshol, de miattuk látjuk a holnapot szépnek

meséld el, fejezd ki szavakkal, azt amit csak te érzel

mondd el hogy én vagyok te, te meg én vagyok, és én benned szenvedek
mondd el hogy kire gondolsz, amikor éjszaka az égre felnézel
mondd el fejezd ki szavakkal, azt amit szavakkal nem lehet


mondhatnak bármit, de nem tudják, nem tudják mi van itt benn
s talán még magad sem tudod, hogy mi van az agyag kéreg mögött dobogó szívben