Vers 1 (Trane) :

Sötétség lepte el a várost, káosszá vált a környéked

A rappem még mindig mocskos, áthágja a te törvényed
Engem te ne vádolj, a karaktered, mint a Balkán
Ide születtél, ha tudsz uralkodj a falkán

Hiába minden, a küzdelmed itt véget ér
Akin röhögött a város, az városába visszatér
Már nem szamit a bizalom, lófaszt se kapsz érte

Annak jár a tisztelet, ki a szintet is elérte
Kárt hozott a fejemre, de számodra ez káröröm
A vészféket be húztam, a sípot szádra rákötöm

Mig ellenfélnek neveztél, támadtál nem fedeztél
Mikor a gangem feljebb lépet, nem feleltél meg, elestél
Nem fénylik a csillagom, csak a kandalló mi melegít

Ki tisztelt az mára szemet szúrva rám legyint
Szerkesztettem arany bányát, de olyat is be begyúlhat
Úgy tettél tönkre mindent, de a jövő teged kiolthat


Refrén:


Ez káosz, mint egy bűbájosan kotyvasztott elixír
A város rám mutat és röhög rajtam, ez itt sir
Amit annó elkezdtem azt most viszem végig

De csak úgy ahogy jó nekem és nem úgy ahogy kérik

Vers 2 (SzaszaUdc) :


Ez káosz, röhöghetsz tudom legszebb a káröröm
Mégis aki régen nem tisztelt az ma má' rámköszön

Száz fokon ég a láng, húz a lánc, de eldobom
Elkapom, az érzések is mennének, de én megkötöm
Ha láb dobog, nem a régi sereg, már csak én vagyok

De ráköpök a múltra, mert a viharban is láng lobog
A szájdobok adják meg a ritmust, nem a mélytorok
Ha szétörök akkorse kellenének mentorok

Mert én jövök és én tudom igazábol, hogy én vagyok
Még akkor is ha meggyötörtek az utóbbi szép napok
Mint Széplakon, mikor hosszú estéböl lett ivászat

Mint NK közepén, amikor repült a sör utánnam
Elfeledtél, felnöttem a csatabárdot elástam
Kijártam a magam útját, nyomdokomba leheltél

Te lettél az élet mókamestere de vigyázat
Úgy éljél ha meghaltál legyen ki sirjon utánnad