Még virágzik a táj, de Szeptember elmult már
lehullott elsárgult levelekből most még nincs hiány
Igaz esett már a hó, de a szivembe még tombol nyár

Bár fázik már a fejem, Tél engem felbosszantottál
Tünnek el a virágok, csak csökken a növényzet
A szemem nem lát annyi szépet, azért mert már Tél lesz

ülj az ölembe baby, melegits fel kérlek
Meséld már el nekem azt, hogy miujság felétek
Ha meghalnék, sírnál-e kicsi kincsem kicsit értem?

Én lennék az uccsó férfi? mondd el, mert nem értem
Vagy éljek édesem abba a szomoru tudatba,
Hogy jönne valaki más, egy ifjabb fiatal uracska,

Akiért levennéd a nevem és már nem viselnéd többet?
Akarsz-e egyáltalán találni még nálam különbet?
A fátyolod kérlek a síromra majd akaszd rá

Érted visszatérek a halálból, ha hiányom aggaszt már
Nem járhatjuk az utunkból mi mindig a könnyebbet
Egy éjjelen majd találkozunk, letörlöm a könycseppet

Elfelejted uj társad, eszedbe jutok megint, mert
Szeretlek,olyan lesz minden majd mint eleinte,
És begyogyulnak a sebek, mert a szivem téged szeret

Halál ne végezz velem, élni akarok, csak veled
Érezned kell érzésem, hogy mi lakozik e két félbe
Még akkoris ha én már átmentem egy másik térfélre

Meglátogatlak ha nemleszek és találkozunk éjfélre
Mert a szivem az érzékeny, mindent én te veled élnék meg
Hisz az emberi szív az, mely a világba nagyon értékes

És az emberi szív az mely a világba nagyon értékes