1
Egy bérgyilkos könnycseppjét hullajtja a szívem,

A rímem az ívem, de hol a művem híve?
Nem hallottál rólam, pedig több mint négy éve
a fiókban gyűlnek a lapok, rajtuk Dénes érve.

Kérve néztem fel az égre, már nem egyszer,
Mert krízis-krízis hátán mérgez, mint a vegyszer,
Hogy mosolyognék, mikor Mo. egy szeméthegy

és még ezt is kilopják a lábunk alól?! Hát értsd meg!
A moziban nevelkedsz, pedig csak haza kéne járni,
A szülőknek a gyermekét meg tárt karokkal várni,

Nem pedig vágni egyből, hogyha baj van,
A szomszéd hallja zaj van: -A rendőrt hívja majd más marha!
A srác pedig foltosan elmegy a suliba,

És csodálkoztok rajta, hogy be akar költözni a koliba.
A tizenéves kortársak bevonulnak a budiba,
És fajtalankodnak, erőszakolnak sunyiban.

Torz tükörbe bámult a másnapos világ,
A hírekben ott van. Hát így nem járunk virát!
Palackpostával küldöm imámat Istenhez,

Mert a sors gunyoros vigyorral már senkinek sem kedvez.
Egyre több a vesztes, az erkölcstelenek győznek,
A hajó-toposz süllyed, a rabszolgáknak nem főznek.

A történelem megmutatta jó pár szörnyű arcát,
Az ember mégis folytatja e szélmalom harcát.
Már lemásztunk a fáról, de kérdem, hogy minek?!

Önzők, fösvények vagyunk, a szívünk már rideg.
Kiráz a hideg, mert pattan az ideg,
Kínoznak az évek, pedig nem vagyok még öreg.

'hol bombák tépnek cafatokra csecsemőket Irakban,
'hol hat ujjal születnek és hárommal halnak,
'hol művégtag reklámok, s a fegyver automata,

Ott a Föld, az ember ujjlenyomata.

Refrén:

Ideje letérdepelni a porba,
s kezünket imára kulcsolni sorban.
Együtt vétünk, közös bűn,

Vérünktől izzad a dombon a fű.
Remény az nem sok, fogd meg a kezem!
Hálával zengem köszönetem,

s a Teremtőt kérem, figyeljen ránk,
Mert rossz felé fordult (el) a világ.


2
Az egyik kezemben üveg, a másikban lámpa,
Mert sötét az üteg, üres ütem üzen várva,

hogy döfjön a lándzsa; a járdán van rámpa,
Markában lopott tárcája miatt szalad a sánta.
Rengeteg a rapper, aki elveszik az éterben,

Pedig a kritika a nyelvükön, csak zavar volt a vételben.
Lehet velem is így lesz, az emlékem nem él tovább.
A rapkultúra haldoklik, mert nincs érték, csak durvább

és durvább úgymond témák, neveletlen vénák,
vagy felfújt nevű bénák, az érték az ritka.
A titka, hogy tudd, nem a bulvár-taktika,

Úgy látom, cipelteti magát még mindig a rap-iga.
Rabigát öltünk, a szegénység pusztító,
A fizetést dzsentri módon verjük, mert uszító a

közeg, a markomban egy löveg,
Napló köteg, a szívem törött üveg.
A legjobb srác képe az osztályból a tablón ott homorít,

Tíz év múlva ugyanő az utcán koldul, s ordít,
hogy ő nem tehet róla. Te meg látod, hogy fázik,
De nem dobsz aprót neki, mert vágod, hogy ázik

a kannás bortól, már csak ennyi jó maradt,
!@^#yott ujjaira, az élet kosza ráragadt.
Remény az kevés, bárki lesüllyedhet,

A gyilkos a gyónásig a ravaszon még edzhet.
Ebben a korban kell felállni, nem szenvedni a kórtól,
Saját bőrünkön érezzük, hogy az élet is bekóstol.

?Menekülj a korcstól, mert harap, és veszett!"
Téves ez a parancs, inkább oltsd be és szeresd!
A fiú és a lány keze már nem fonódik össze,

vagy ha mégis: puskatustól esnek össze,
vagy pár év múlva a semmin vesznek össze
és szétválnak. Vessünk keresztet a földre!

Refrén