Most némán ülök a csendben
Szívemben egy érzés kavarog,
Mint rohadó virág, az éj fényében

Kétségbe esetten hervadok.

Halkan várom az elmúlást,

Magamba fordulva sorvadok,
Mint megannyi elveszett éjfélt
Lelkem félőn játssza a holnapot.


Talán elfutnék a mélybe, a sötétbe
Gondolataimat széttépve állnék,

Mint szürke póznák a ködös utcákban
A félelemtől bekebelezve várnék.