Én mondtam, te hallgattad a mesét..
Nem is tudtam, hogy megadtad az esélyt..
Az élet szeszély..

Minket bábokat rángat fel a padlóról..
Minket hangokkal segít a hangszóró..
Városok az utcákban, utcák a városban..

A ruhádban tegnap még cérna szál voltam..
És a kilincs még én voltam az ajtódon..
Én voltam az irány, a kampó a mankódon..

Csak egy mosoly, jellemez, jelmezt fel!
Minden bút a szemedben csak mára engedd el..
Én voltam a mese, amit hallgattál..

Én voltam az akadály, mikor elakadtál..na hagyjál!
Csak vér voltam a falon, amit felkentél.
Én voltam tavasz közepén egy elment tél..

Én vagyok az, aki a lelkekbe lát..
Én vagyok aki tud mindent, csak közbe semmit se lát..



Lehetek-e bástya a várod tetején?
És ülhetek-e egyedül a te világodnak peremén..

Csak szálljunk mint a madarak, úgy szabadon..
Tegnap valaki azt mondta, hogy majd én lehetek az alkalom...
Lehetek-e levél, mi minden ládába befér?

Lehet-e az éjszaka olyan mint a szeszély.
Csak lássuk a hasznát, annak ami pusztít
Csak azt akarom, hogy ezt a gondolatodat fújd ki..

Azt akarom, hogy ne legyen hatalom..
Hogy ne legyen több mint kell, ne legyen halom..
Hogy a szegény is egyen, abból ami én vagyok..

Hogy a süket is profitáljon abból amit adok..
Amit rakok, csak a horizontot fessék a szavaim
Csak a fülekben édes hangok legyenek dalaim..

És csak ott találjanak meg, ahol igazán kellek..
Lennék szívesen egy régi váron felleg..



Lennék talaj, ami táplálja a fákat..
Lennék erő ami tartja a házat..

Lennék szívesen egy költőnek tollában tinta..
Lennék egy kisgyerek udvarában hinta..